235. fejezet Én, Thomas, soha nem hagylak cserben

Az utcai lámpák alatt fehér hópelyhek sodródtak le lágyan az égről, némán takarva be a világot.

A fák az udvaron jobbra-balra ringatóztak a csípős szélben, és egy pillanatra sem tudtak megnyugodni, akárcsak a ma éjszaka – egy szokatlanul hosszú és csendes éjszaka – elhúzódó feszültsége.

A szobában meleg volt, mint a tavasz, és a levegőt megtöltötte a rózsa édes illata.