3. fejezet

Dane

„A tizedik feleség a varázslat.” Jenson gúnyolódik, miközben a sofőr megáll a Moonshines csomagháza előtt.

„Fogd be!” Eric rávág.

„Mindketten fogjátok be a pofátokat! Mielőtt mondanátok valamit, amit megbántok!”

„Soha nem fog tanulni.” Az én farkasom, Aero töpreng.

A sofőr kinyitja az ajtót. „Csak egy másodperc, beszélnem kell a fiúkkal.” Az ajtó becsukódik, és egyikük sem szólal meg.

„Ő nem olyan, mint a többiek. Ne beszélj vele, ne nézz rá. És te, Jenson, tartsd magad távol tőle, különben most tényleg elveszítheted a kezeidet.”

Több mint szokásos módon ideges voltam. Neah más volt, mint az előzőleg kiválasztott társak. Nem tudtam, miért, vagy hogy azért van-e, mert hozzászoktam az önbizalommal teli nőkhez, de volt benne valami. Aero is úgy tűnt, hogy kedveli őt, jobban, mint a többieket. Meg kellett szereznem őt.

„Komolyan mondom!” mondom Jenson önelégült arcába, „Az, hogy a testvérem vagy, nem változtatja meg a véleményemet!”

Az ajkait simogatja, mintha zipzárazná őket.

Kiszállnak a kocsiból. Az öreg csomagház előtt állva mindhárman felnézünk rá. Mert egy hónappal ezelőtt még semmit sem tudtam róluk, és még a látogatásom után is csak annyit tanultam meg, hogy az Alfa egy seggfej.

Az ujjaim kopogni kezdenek az ajtón. Alig nyílik ki egy hüvelyknyire, amikor belépek, és a Beta hátrálni kényszerül.

Rögtön észreveszem őt, amint egy sarok mögé bújik. „Készen állsz?” kiáltok.

„Ha csak azt akarod...” Beta Kyle kezd bele.

„Nem veled beszéltem. Neah-hoz szóltam.”

Beta Kyle arca kifejezését látva elmosolyodom. Az állkapcsa nyitva maradt, és a szemei tágra nyíltak. Nyilvánvalóan soha senki nem mondta meg neki, mit tegyen, még az Alfjának sem.

Neah kilép a búvóhelyéről, egy alig megtelt bevásárlótáskát szorongatva. A fogait az alsó ajkán húzza végig, és bólint.

„Hol vannak a többi dolgod? Mondtam, hogy mindent be kell pakolni.”

„Ez az összes.” Trey horkant fel, amikor megjelenik.

„Ez mind?” Rámeredek. „Ez az összes holmija? Ő mit tudom én, húszas évei elején jár, és ez az összes cucca?”

„Mire van szüksége még?” Beta Kyle gúnyosan mosolyog.

„Öld meg őt, hagyd, hogy kiszakítsam a torkát, és megbánja azt a napot, amikor kereszteztük az utunkat.”

„Mire vársz?” Hallok egy borzalmas éles hangot, ami úgy tűnik, hogy vibrál a padlókon.

A Betától elfordulva egy nőt látok, aki egy saját szoborhoz kapaszkodik, ami a lépcső alján állt. Szőke haja hullámokban omlik az arca köré, míg zöld szemei engem tanulmányoznak és ringatja a csípőjét, ahogy Trey felé mozog.

Tegnap észrevettem Neah reakcióját. Amikor megkérdeztem Trey-t, hol van a párja. Az egész teste félelemtől megfeszült. Félt ettől a nőtől, és tudni akartam miért.

„Vidd el őt, Alfa Dane. Biztos vagyok benne, hogy olyan hasznos rabszolga lesz számodra, mint nekünk.” Az ő éles hangja átszáguld rajtam. „Nézd azt az ostoba lányt, mindjárt elájul.” A szőke bimbo nevet.

„Többé nem beszélhetsz róla így.” Mérgesen nézek a szőkére. „Ő nem a te játékod. Ő nem a te rabszolgád, és javaslom neked, Alfa Trey, hogy tartsd kordában a feleségedet. Csak annyira tűröm el az engedetlenséget.”

„ENGEDÉLYTELENSÉG!” A nő sikít éppen akkor, amikor Neah hátsó része a földet éri. „Hogy merészelsz! Ha valaki engedetlen, az az a patkány ott a sarokban.”

„Ki a francot hív patkánynak?” Aero morog.

„Jobb lenne, ha megismernéd a megállapodásunkat.” Rávágom. „Úgy tűnik, hogy a párod nem mondott el neked mindent.”

Ericet intve előre lép, és egy vastag papírköteget húz elő a hónalja alól. Az általam megfogalmazott szerződés.

„Mindez csak a segítségedért?” A párja szemei tágra nyílnak.

„Én nem csinálok félig kész szerződéseket.” Eric-től átvéve a szerződést, Trey mellkasához nyomom: „Menjünk az irodába?”

Trey vezeti az utat a párja mellett kapaszkodva és Beta Kyle sietve mögötte. A fiúim követik őket, míg én hátra maradok, hogy megnézzem az új páromat.

„Több mint örömmel csatlakozhatsz hozzánk, végül is részt veszel ebben az üzletben. Vagy az autóm kint van elöl, viheted a dolgaidat és ott várhatsz rám.”

„Ezek az egyetlen lehetőségeim?” suttogja, alacsonyan tartva a szemét.

„Most igen. Személy szerint azt hiszem, hogy velem kellene ülnöd. Nagy örömömre szolgálna bosszantani azt a testvéred párját.”

Alacsonyan tartja kék szemeit, miközben továbbra is szorongatja azt a táskát. Ilyen közel hozzá láttam igazán mennyire betegesen néz ki. Még a szívverése is lassú volt, mintha küzdene az életben maradásért.

„Szóval mi legyen?”

„....” A feje az előajtó és az iroda irányába forog. „Én..... Az iroda talán.”

„Jó választás.” Kinyújtom felé a kezemet, de nem fogja meg. Felnyomja magát a lábára. Kicsit inog, de stabilizálja magát.

Néhány lépést mögötte haladva látom azokat az gonosz pillantásokat, amiket Trey és a másik két idióta ad neki, ahogy belép az irodába..

„Foglalj helyet.” Suttogom ahogy elhaladok mellette. A kezem végigsimít a hát alsó részén és ő azonnal megfeszül.

Megállt, mozdulatlanul állva. Csak a szemei cikáznak körbe-körbe miközben megrázza a fejét.

„Ülj le!” mondom kicsit hangosabban.

„Itt nincs ilyen privilégiuma!” A szőke vág vissza gúnyosan mosolyogva.

„Az ülés nem privilégium.” morogva mondom magamban, azon tűnődve mit kényszerítenek rá még tenniük. Nem láttam zúzódásokat a karjain vagy lábain, ami jó jel volt reméltem.

„Jobb lenne ha így lenne!” Aero járkál a fejemben. Ő is ki akarta őt juttatni ebből a helyből annyira mint én.

A szőke fizikailag hátrahúzódik a helyén. Az ajka szélesre nyílik meglepetésében amiért mondtam valamit. „És javaslom,” ránézek Trey-re. „Mondd meg a párodnak, hogy tartsa csukva a száját! Vagy én be tudom zárni neki.”

„Alfa Dane, te az én házamban vagy.....”

„És te szeretnéd a segítségemet, igaz?”

Mindhárman dühösek voltak. Senki sem szerette ha megmondják neki mit tegyen a saját otthonában, mégis ezt tették Neah-val is. A Jenson és Eric közötti üres székre mutatok és végre leül.

„Csak végezzük el ezt.” Trey rávágja: „Minél hamarabb távozik, annál boldogabb lehetek.”

„Olvasd el a szerződést.” mondom elgondolkodva.

„Megállapodtam abban hogy elviheted őt mint az üzletünk része.”

„Idióta!” Eric mormolja. Ő is tudta annyira mint én hogy a szerződéseket el kell olvasni mielőtt aláírják őket.

Aláírják anélkül hogy elolvasnák és gyakorlatilag visszadobják nekem a szerződést: „Kész.” mormolja Trey.

„Jó, most már kiviheted őt a házamból.” Trey párja sikítja.

Ha rajtam múlna csak elvinném Neah-t, akkor nem kellene elviselnem ezeket az idiótákat sem, de így nem kaphatják vissza őt. Még ha könyörögnek is érte. A szerződés szerződés marad és lehetetlen számukra kiszabadulni belőle.

Felállva kinyújtom felé Neah-hoz a kezem: „Gyere, hagyjuk ezt a szarhelyet mielőtt elveszítem a türelmemet.”

Meleg ujjai belecsúsznak az enyémbe ahogy feláll. A másik keze szorosan tartja a táskát melle előtt ahogy velem tart az ajtóhoz. Még csak vissza sem néz búcsúzni és ez mindent megerősített amit tudnom kellett róla: Olyan mértékben gyűlölte őket mint ők őt.

Megáll egy pillanatra az ajtónál, keze kiesik az enyémből. Kék szemei tágra nyílnak ahogy bámulja a limuzint.

„Gyere.” utasítom őt.

Eric és Jenson mögötte állnak és kíváncsian figyelik őt.

„Jól van?” kérdezi Eric telepatikusan tőlem.

„Neah?” Lépés elé állok és ő nem mozdul meg. Úgy tűnik közvetlenül átmegy rajtam nézve: „Itt az idő menni.”

„Rendben.” Ajkai alig mozognak.

Egy lépést tesz előre mintha lassított felvételen lenne: Kezei megragadják az ajtókeretet; ujjai fehérek lesznek ahogy szívverése felgyorsul; ajkai kissé szétnyílnak és keze kiesik az ajtókeretből éppen akkor amikor szemei hátra gördülnek fejében.

„Megfogtalak.” motyogom miközben éppen elkapom mielőtt földet érne; Egész teste megfeszül ahogy felemelem és viszem őt az autóhoz; Olyan gyenge volt és még könnyebb mint vártam; Valószínűleg nem nyomott többet mint egy kisgyerek.

Jenson és Eric először ülnek be az autóba; Jenson felhúzza szemöldökét rám és egy vigyor ül az arcán ahogy beszállok Neah-val az ölemben;

„Tartsd meg magadnak a gondolataidat Jenson!”

Közel tartom őt magamhoz hallgatva ahogy lélegzik és ahogy szíve lelassul; Ujjaim végigsimítanak sötét haján ahogy kicsit jobban magához tér;

Hirtelen felül ülve eltávolodik tőlem próbálva minél kisebbnek látszani;

Úgy döntök nem kényszerítem semmire; figyelmemet Beta-ra és testvéremre fordítom akik csapat dolgokról beszélnek miközben időnként rápillantok hogy megbizonyosodjak róla jól van-e;

„Gyere.” motyogom ahogy megállunk; Nem várok a sofőrre hanem magam lépek ki tartva neki kezemet;

„Jól vagyok.” végre megszólal miközben rápillant másokra és előrébb totyog az ajtóhoz;

Felfelé néz otthonomra kis sóhajtással; Könnyen háromszor akkora volt mint előző otthona és reméltem boldog lesz itt; Hogy olyan életet tudok neki biztosítani ami jobb mint az előző;

„Hadd mutassam be neked.” javaslom miközben továbbra is szorongatja azt a bevásárlótáskát;

Belesétál utánam egy szó nélkül; Fogalmam sincs róla hallgat-e rám vagy sem;

„Az omegek rotációs alapon váltják egymást; Jó dolog ez fiataloknak felelősséget tanulniuk mielőtt rendes munkát kapnak.” mondom neki miközben bemutatom neki az étkezőtermet ahol egy asztal van ami húsz ember körül fér el;

Átlépünk a konyhába ahol rámutatok egy táblára a falon: „Ha bármire szükséged van csak írd fel erre táblára és rendelni fogják.”

A homloka ráncolódik de még mindig nem mond semmit;

Felkaptam egy tollat mosolyogva; Talán intimidálva érzi magát mellettem: „Szóval mondd el nekem mire van szükséged mert nincs olyan lehetőség hogy csak ezzel a táskával élj alattam.”

Fénylő kék szemei körbe-körbe cikáznak;

„Nos?” kérdezem;

„Nincs szükségem semmire.” suttogja;

Sóhajtva elkezdek leírni dolgokat: Fehérneműk; farmer; edzőruha; ruhák; cipők; bármi amit csak eszembe jut ami néhány napra fedezi őt;

A tollat fogva fogaim között átkarolom őt deréknál; Hüvelykujjaim éppen a köldöke fölött találkoznak míg ujjaim érintik gerincét; Olyan vékony volt; hogyan élhetett egyáltalán?