1922. fejezet
Eira az ágyon feküdt, és szinte az összes ruhája leszakadt. Az egyik foga letört, és az ágyra esett. A karjai annyira kicsavarodtak és becsípődtek, hogy tele voltak zúzódásokkal. Eira már annyira pánikba esett, hogy azt nem tudta szavakba önteni. Még csak reagálni sem tudott, amikor meghallotta, hogy a bátyja a nevét szólítja. Azért, mert azt hitte, hogy álmodik. Amikor Malvolio így látta, mélységesen összetört a szíve. Lépett egyet előre, és a karjába vette a húgát. Levette a kabátját, és köré tekerte. Aztán megkérte, hogy álljon ki a hálószobába.
„Eira, figyelj rám, ne félj, bármit is látsz. Érted?” – kérdezte Malvolio.
Eira megrázta a fejét. „Malvolio, ne tedd. Ha ma nem teszem, amit mondtak, akkor lelepleznek. Én... Malvolio, sajnálom. Elloptam... Delmont holmiját. Az én hibám volt, Malvolio...”