27. fejezet

Dominicus

Kirohantam az ebédlőből, látásomat a düh vörös ködje borította el. A hűvös levegő megcsapja az arcom, de semmi sem csillapítja a bennem tomboló pokoljárást. Az ökleim olyan erősen szorulnak, hogy érzem, ahogy a körmeim a tenyerembe vájnak, vért szívva. De a fájdalom semmi az elmém zűrzavarához képest.

Valaki megpróbálta bántani. Valaki fejpénzt adott a fejére.