492. fejezet

Képzésének egyik központi eleme volt a környezete érzékelésének elsajátítása. Éva gondosan megszámolta a szobából távolodó, különálló lépteket. Ezek a léptek nehezek voltak, ellentétben a vezetőjével, akik szándékosak és halkak voltak. Tudta, hogy ezek a férfiak verekedők, az a típus, aki a nyers erőre és a közvetlen erőszakra támaszkodik. De a vezető? Ő más volt. Már most érezte, hogy a módszerei inkább a kiszámított, kreatív brutalitás felé hajlanak. Ez még veszélyesebb volt. Amennyire emlékezett, negyven férfi lépett be korábban a raktárba, ami azt jelentette, hogy nagyjából húszan maradtak ott, hogy őrizzék.

Az ösztönei cselekvésre sürgették, de nem engedhette meg magának a meggondolatlanságot. Megkockáztatott egy apró résnyire látótávolságot, résnyire kinyitva a szemét. Senki sem volt a közvetlen közelében. A férfiak a hideg padlón fekve hagyták, valószínűleg azt gondolva, hogy még mindig eszméletlen. Bár a kimerültség nehezedett a testére, és a látása elhomályosult, Éva még nem ébredt fel. A túlélés akarata hatalmas erő volt, és az övé erősen égett.

A csuklóját és bokáját megkötő köteleket kegyetlen erővel kötötték össze, belevágva a bőrébe, de ez nem jelentette azt, hogy tehetetlen volt. Kissé megmozdult, érezve a szék hiányát, ami egykor korlátozta a mozgását. Nélküle lett volna egy kis esélye sem.