56. fejezet

– Uram, kérem, engedje el a kezem. Éva a homlokát ráncolta, és dühös pillantást vetett rá.

– Miért? – tűnődött Damien.

Eva öntudatlanul megérintette az arcát. – Ezt tervezem, ha nem kerülök rám! gondolta, amikor ráébredt, hogy egy komor az arca.- Olyan jóképű vagyok, hogy nem akarsz a közelemben maradni? – kérdezte Damien, szavai ugratásnak tűntek, de olyan komolynak tűnt, mint egy szobor. Damien nem volt az a fajta, aki ugratni vagy viccelni akart valakit, ezért minden, ami kijött a száján, mindig komoly volt.