120. fejezet
Bastien
Selene selymes hangja egyenletes folyamban száll ki Lila hálószobájából, és a levegőből szövi meséket, hogy elvigye a kölykönket aludni. Kint már sötét van, az ősz szelei egyre hamarabb becsapják az éjszakát, amikor közeledünk a napéjegyenlőséghez, és végtelenül összezavarják kislányom belső óráját.
Az ajtóban támaszkodva kémlek Lila ikerágyán elnyúló páromat, kölyökkutyánk nehéz szemhéjjal bújt mellé. Kis szája szélesre nyúlik, gyakori ásításokkal, és tudom, hogy nem sokára teljesen elájul.