139. fejezet
Selene
Az álom egy olyan erdőben kezdődött, amelyet nem ismerek fel.
A terület elég ismerősnek tűnt, magas, hófödte hegyek és sűrű, buja örökzöldek. Hó borította a földet, és farkasnyomok tarkították az érintetlen fehér felületet, ameddig a szem ellát. Ezek az én nyomaim? – tűnődöm halványan, és a lábam elé pillantok. De ha ránézek, emberi alakban találom magam. Sápadt, mezítláb belesüllyed a sűrű porba, és bár lábujjaim a jeges anyagba görbülnek, nem fázok.