1814. fejezet
Az éjszaka közepén Aino apró alakja összegömbölyödött a takaró alatt, és folyamatosan zokogott. Ő is remegett. Nagyon félt. Ugyanakkor bátornak is érezte magát, amiért sikerült becsapnia Holden bácsiját. Néhány másodpercig sajnálta is Holden bácsit. A hatéves Ainót azonban már nem érdekelte annyira. Amint lehet, menekülnie kellett nagybátyja karmai közül. Muszáj volt menekülnie. Nem, nem hagyhatta, hogy Holden bácsi lássa, hogy a szemei bedagadtak a sírástól, amikor másnap felébredt. Nem sírhatott tovább!
„Aino, ne sírj! Nem lehetsz gyáva. Bátornak kell lenned! Anyukád hamarosan szülni fog. De azért gondoskodnod kell anyukádról. Légy bátor!”
Aino letörölte a könnyeit, és kényszerítette magát, hogy ne sírjon. Végül abbahagyta a sírást. Lábujjhegyen mezítláb kiment a fürdőszobába, és jéghideg vízzel megmosta a szemét és az arcát. Ezután visszament a hálószobájába, és elaludt. Jól kellett aludnia. Nem sokkal ezután a kislány elaludt. Sokat álmodott az éjszaka folyamán. Azt álmodta, hogy az anyja valóban életet adott az öccsének. Azt álmodta, hogy nagyon gondoskodik az anyjáról. Már egészen kicsi kora óta szakértő volt az anyja gondozásában. Aino mosolyogva ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a nagybátyja az ágya mellett áll. Egy gyönyörű kis fehér ruhát tartott a kezében, és lengette az arca előtt.