2109. fejezet

Vireo azonban, akit épp most szabadult ki a börtönből, annyira kétségbeesett volt, hogy szürke volt felette az ég. Arra gondolt, hogy a következő pillanatban talán a híd alatt fog élni, és onnantól kezdve élete végéig csatlakozik a hajléktalan csavargók bandájához. Mert mi is az otthon? Van neki otthona? Kit kellene hibáztatnia? Vajon a biológiai apját hibáztatná, aki világra hozta? Ha nem akarta, miért született meg? Vajon a biológiai anyját hibáztatná? Ha nem akarta, miért szülte meg őt? Nem önszántából jött a világra. Miért szülte meg őt, de ilyen szívtelenül eladta? Mit tett rosszul? Csak egy otthonra volt szüksége. Egy otthonra családdal. Túl sok volt ez? De miért?

Örökbefogadó szülei sosem voltak hajlandóak szeretetet adni neki. Amit adtak neki, az vagy az volt, hogy óvták tőle, vagy kihasználták. Ráadásul meg is csapták. De ki mást kereshetett volna ő, Vireo Payne? Vajon a biológiai szüleit kereshetné? Talán soha nem fogja megtalálni a vér szerinti szüleit ebben az életben. Azt sem tudta, hogy még mindig ebben a világban élnek-e. Vireo igazán fáradt volt. Azt gondolta, talán ez az élete. Kóborlónak van ítélve, ezért csak gondoskodnia kell magáról. Már meghozta a döntést, hogy gondoskodni fog magáról. Csak azért jött, hogy értesítse a Payne családot, hogy ettől kezdve minden kötelék megszakad közte és a Payne család között, és többé nem lesznek kapcsolataik egymással. Mivel a Payne család nem törvényesen örökbe fogadta, és neki sem voltak vérrokonai velük, a gondoskodási kötelezettség alól, amikor megöregszenek, mentesülhet. Milyen nagyszerű.

Vireo gúnyosan nézett a Turner család apjára és lányára. – Sajnálom. Most már visszajöhet. Nincs itt Dr. Payne, és soha nem is lesz. – Miután ezt kimondta, rá sem nézett Philre és Mirára, hanem egyenesen a szüleihez ment. Az a magányos alak és az a csüggedt, hideg és büszke, borostás arc valójában halálos kísértés volt Mira számára, aki egy nagyvárosban élt. – Hű, de szexi! – fakadt ki Mira. Philnek elakadt a szava. Annyira dühös volt, de nem bírta elviselni, hogy a benne rejlő dühvel a lányára rontson. Azt a becstelen és összehasonlíthatatlanul csüggedt fiatalembert akarta hibáztatni, aki előtte állt. – Te! Állj meg itt! – kiáltotta Phil dühösen. – Ki vagy te? Miért kell hallgatnom rád? – vágott vissza Vireo gúnyosan. – Ki vagyok én? Én vagyok... – Phil annyira dühös volt, hogy képtelen volt megszólalni.