134. fejezet

Diana

A köztünk lévő konyhasziget akár egy óceán is lehet mindazon távolságban, amelyet nem sikerül létrehoznia. Dominicus jelenléte még csiszolt kiterjedésében is kitölti a levegő minden molekuláját, és minden lélegzetet a lehetőségekkel terheltnek érez. A fenti kristálycsillár mézes fényt vet éles vonásaira, sötét szemeit folyékony borostyánsárgává változtatja, miközben olyan intenzitással tapad rám, hogy felgyorsul a pulzusom.

Az agyam mélyén egy távoli figyelmeztető csengő kongat – most nem a párzáson kell gondolkodnom –, de racionális gondolataim szétszóródnak, mint az őszi levelek a viharban, elsodorva a neki adott válaszom nyers melegétől. A testem kipirul forrón, majd hidegen, majd ismét forrón, ahogy a mellkasom minden egyes felületes lélegzetvétellel felemelkedik. Amikor az ajkaim akaratlanul is szétnyílnak, figyelem, ahogy a tekintete ragadozó fókusszal követi a mozgást.