15. fejezet

Diana

Olyan gyorsan történt, hogy a férfinak még sikoltozni sem volt ideje. Az egyik pillanatban még mindig itt van, a másikban pedig egy émelyítő ropogtatás hallatszik a fülemben, aztán elment.

Meleg vér fröccsen az arcomra, végigfolyik az arcomon és lecsöpög az államon, de túl kábult vagyok ahhoz, hogy törődjek vele. Nem tudok mást tenni, mint feküdni, tágra nyílt szemekkel, miközben hallgatom, ahogy a lény beleszakad az emberbe. A hangok; a tépő hús, a roppanó csontok és a torokhangú morgások kakofóniája visszhangzik a vadon csendjében, mint a természet brutalitásának hátborzongató szimfóniája.