23. fejezet
Diana
Másnap reggel úgy érzem magam, mintha egy évtizedet öregedtem volna egyik napról a másikra a munkába. Az állandó félelem és éberség megteszi a hatását, aggodalomra okot adó vonalakat vésve az arcomba, és elhalványítja a fényt a szememben. Ahogy kinyitom az étkező ajtaját, a kávé és a szalonna ismerős illata kering körül, egy kis vigasz a zűrzavaros világomban.
Ellen már ott van, meleg mosolya lehanyatlik, ahogy elfogadja a nyűgös megjelenésemet. A szemöldöke aggodalmasan összeráncolódik, és már azelőtt is látom, hogy a kérdés megszólal az ajkán.