352. fejezet

– Nem – mormolom a fejemet csóválva, tagadva – kategorikusan. "Segítettem, Luca, de te..." Eltartok egy pillanatot, és körülnézek mindenkin, aki a nevét kiabálja - kántálja - kiabálja és győzelmét kiáltja. – Luca, ez csak te vagy.

Csak rázza a fejét, kicsit csodálkozik, nagyon szeret, majd csak kissé meglazítja a karjait, hogy lejjebb csússzak hozzá, amíg elég közel nem leszek ahhoz, hogy megcsókoljam.

Azonnal lehajtom az arcomat az övéihez, és megcsókolom a páromat, a feje hátsó részét a kezembe fogom, kincset tartva vele - minden pillanatban. És visszacsókol, átadva nekem minden örömét, háláját, örömét és büszkeségét. Az egészet – mindazt, ami ő – nekem.