49. fejezet

De a kétségeim hamar bebizonyosodnak, mert sietve megeszem a szendvicsemet, és ismét a párnára hajtom a fejemet, teljesen megvertem. Összekucorodok a takaróimban, legalábbis megelégedve azzal a tudattal, hogy nem kell korán kelnem, mert vacsoraidőig nem is várnak vissza jelölteket.

Mégis, az utolsó gondolataim - elkerülhetetlenül - Lucáról szólnak, bárcsak maradt volna, bárcsak lett volna lehetőségünk még néhány percet - vagy még néhány órát beszélgetni.

Ma éjjel álmaim szokatlanul élénkek, és tudatosabbnak érzem magam bennük, mint általában. Pislogok, körbenézek a ködös nyírerdőben, ami valahogy világos, pedig köd szegélyezi. Örömmel és meglepetten fordítom el a fejemet, tekintve a szép fehér fákra, amik őszre aranyszínűvé váltak. Aztán végigsimítom a kezeimet a kedvenc fehér hálóingemen otthonról – élvezem a puha tapintását a tenyerem alatt. Mosolyogva húzom végig az ujjaimat a hosszú hajamon, amit soha többé nem tudok megtenni, mert mindig fel van húzva a kis sapka alatt.