3. fejezet

Mintha megérezte volna Sophia tekintetét, a nő megállt.

Egyik kezében tartotta telefonját, finom szemöldökével és elkényeztetett arcának csillogásával, gyorsan vetett egy pillantást Sophiára, mielőtt halkan beszélt a telefonba, és azt mondta: "Megvárlak a kórházban."

Aztán letette a kagylót, és kezet nyújtott Sophiának, és mosolyogva azt mondta: "Szia, Emma vagyok."

Sophia elképedt. Zavarból kinyújtotta a kezét, és így szólt: "Szia, Sophia vagyok..."

Emma csak röviden fogta meg Sophia kezét, mielőtt elhúzódott, és kissé összeráncolta a homlokát. Miután látta, milyen ártalmatlannak tűnik Sophia, ajka mosolyra ernyedt. "Úgy tűnik, félreértettem. Amikor most engem bámultál, azt hittem, egy rajongó vagy, aki felismert, és az autogramomat akarta."

Amikor ezt meghallotta, Sophia megérezte a kezét, amely éppen Emmát megrázta, és égett. Az arca is kipirult. – Sajnálom... nem szándékosan bámultalak.

A lány összeszorította a száját, mielőtt elmondta volna az igazat. – Hallottam, ahogy telefonon beszélsz, és egy ismerős nevet hallottam... Sajnálom, hogy zavartalak.

E mma nagylelkűen elmosolyodott, és azt mondta, nem bánja." Akkor ez csak egy félreértés. Beszéltem a vőlegényemmel. Nem sok női barátja van, és mindegyiket ismerem, szóval valószínűleg nem olyan ember, akit ismersz. Biztosan félre hallottál."

Sophia erre bólintott. A szeme felcsillant, ahogy Emma kissé kiálló gyomrára nézett. – Biztosan rosszul hallottam.

Emma egyik kezében tartotta a napszemüvegét, és észrevette Sophia tekintetét. Megsimogatta a gyomrát, és mosolygott." Valószínűleg kitaláltad, mi? Terhes vagyok. Azt hiszem, hamarosan hallhatod a hivatalos bejelentést a jó híremről."

– Gratulálok, Ms. Cohen.

– Köszönöm... De ezt egyelőre titokban tarthatod előttem? Emma zaklatottnak tűnt, és várakozóan nézett rá.

Sophia morogva válaszolt. – Nem mondom el senkinek.

Miközben Sophia nézte, ahogy Emma távozik, halkan felsóhajtott.

Valójában ismerte Emmát. Utóbbi elismert szépség lévén kiváló családi háttérrel, tanulmányi eredményekkel és külsővel rendelkezett. Ő volt Liam volt barátnője és első szerelme is.

Liam talán nem tud róla, de Sophia ugyanabba az iskolába járt, mint ő, bár a társasági köreik teljesen ellentétesek voltak.

Mindig csak messziről nézhette őt, és soha nem gondolta volna, hogy egy napon hozzámegy .

Sophiának hirtelen eszébe jutott, milyen viszonyban volt vele. Liam elkezdte...

Néhány hónappal ezelőtt a kórházban volt, és Danielt kísérte kemoterápiára. Miközben a kórházi díj miatt aggódott, meglátott egy férfit a folyosón, aki úgy tűnt, kint lélegzik.

Csak egy félreeső helyet szeretett volna találni, ahol sírhat egy kicsit, de a tekintete találkozott Liammel abban a pillanatban, amikor felnézett.

Cigarettázott. Szikrák csillogtak a keze ügyében, és a felszálló fehér füst tovább rejtélyezte sötét szemét. Olyanok voltak, mint a nyugodt tenger hullámok nélkül.

Sophia úgy érezte, soha nem fogja elfelejteni ezt a látványt. Abban a pillanatban még sírni is elfelejtett.

Amikor Liam meglátta, elolta a cigarettáját, és hirtelen odament hozzá.

Amikor az árnyéka rá vetődött, mély hangon megkérdezte: "Hozzám jössz feleségül? Megadhatom, amit akarsz."

Mintha elvarázsolták volna, bólintott.

Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy beleszeretett, de még soha nem kérdezte meg, miért akarta feleségül venni.

Attól tartott, hogy ha felteszi a kérdést, ez az álom, amely soha nem volt az övé, azonnal összetörik.

A kórteremben Daniel gyengének tűnt, de jó hangulatban volt.

Sophia az ágya mellett ült, és almát hámozott neki. Amikor a kés éppen meg akarta vágni az ujját, Daniel végül megkérdezte: "Húgom, összeveszett a sógorral? Fogadottnak tűnsz..."

Már éppen át akart nyúlni, amikor egy ismerős sziluettet látott elhaladni a kórterme mellett. Boldogan felkiáltott: – Sógor!

Sophia elképedt, és az almahéj a padlóra esett.