7. fejezet Talán dolgoznom kellene a színészi készségeimen
Épp amikor Emma a földet akarta ütni, Sophia keze kipattant, és vasmarkolatba kapta a karját.
Emma felé fordult, megriadva a váratlan beavatkozástól.
Sophia közel hajolt, suttogó szavai olyan jeges tónusúak voltak, amitől Emma gerincén hidegrázott. "Ha egy előadást akarsz előadni, legalább tedd meggyőzővé. Ha küszködsz a szereppel, szívesen segítek."
Emma arcán rémület villant át, amikor találkozott Sophia pillantásával, amely veszélyes szándéktól csillogott.
Előttük terült el a kórház területe, dekoratív sziklákkal tarkított tája a természeti környezetet volt hivatott kiemelni.
Sophia kiszámított pontossággal figyelte a jelenetet, teljes tudatában annak, hogy mi vár Emmára lent. Habozás nélkül elengedte a szorítását.
Az ütközés émelyítő hangja visszhangzott, ahogy Emma homloka találkozott egy szikla könyörtelen felületével.
A bőrén azonnal dühös, vörös folt virított, fokozva a sebezhetőség gondosan kidolgozott képét.
A képsor olyan gyorsan bontakozott ki, hogy sem Emmának, sem Ethannek nem volt ideje feldolgozni a történteket.
Ethan hangja dühtől tömve átvágta a következményeket. – Sophia, felfogod, mit tettél?
Sophia vonásaira a közöny álarca telepedett, ahogy vállat vont.- Elnézést... nem volt szándékos.
"Te!" Ethan szavai elakadtak, miközben szenvtelen arcán kutatta a lelkiismeret-furdalás nyomait.
Sophia szemöldöke elegánsan ívelt, ajkai gúnyos mosolyra görbültek."Ne higgy nekem? Milyen érdekes, hogy Emma balesetekre vonatkozó állításai megérdemlik a bizalmadat, míg az enyém nem. Talán dolgoznom kellene a színészi képességeimen?"
Emma ujjai óvatosan vizsgálgatták a lüktető bordát a homlokán, és minden érintés fájdalomhullámokat küldött a koponyáján.
Gyűlölet lángolt a szemében, ahogy Sophiára meredt, állkapcsa összeszorult a megtorlás vágyától.
Valakinek, akinek a szórakoztatásból való megélhetése a megjelenésétől függött, ez a támadás az alapjait érte.
Sophia könyörtelensége teljesen elvakította.
Emma mérges pillantását elhessegetve Sophia hangja csöpögött a szarkazmustól." Fontolja meg ezt a barátságos tanácsot, Emma, a jövőben is tartsa meg a távolságot. A következő alkalom nem ér véget egy karcolással."
Ethan előrelépett, pajzsként helyezkedett el a nők között, szeme fenyegetést sugárzott Sophiára. – Irracionális vagy, Sophia!
– Mivel felismerted az irracionalitásomat, talán mindketten távolságot kellene tartanod – vágott vissza Sophia, miközben a mosolya egyre elmélyült. "Sem időm, sem türelmem nincs olyan dolgokhoz, amiket megvetek. Ami sérti a szemem, azt eltüntetem a szemem elől."
Ethan arckifejezése tovább sötétedett, ökle ökölbe szorult az oldalán.- Ha kell, irányítsd rám a haragodat. Hagyd ki Emmát!
– Harc az értéktelen szemét miatt? Sophia szavaiból megvetés csöpögött, ahogy ránézett. – Valóban túlbecsülöd a fontosságodat.
Ethan homlokráncolása figyelmeztető csillogássá mélyült. – Gyűlölj, amennyire csak akarsz, de nem engedem, hogy árts Emmának.
Lehajolt, hogy a karjába szedje Emmát, és még egy utolsó dühös pillantást vetett Sophiára, mielőtt elindult.
Ahogy alakjaik visszavonultak, Sophia elfojtott könnyei kezdtek a felszínre törni.
A három év elhivatottsága porrá omlott. Csak azért áldozta fel családi kötelékeit, hogy az ürességben maradjon.
Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy elhatározta, hogy véget vet mindennek, a visszatérés soha nem volt lehetséges.
Szemei lecsukódtak, hogy megpróbálja visszatartani érzelmeit, de a könnyek így is elszabadultak, és csöndes búcsúként csorogtak le az arcán a szerelemtől, amelyet valaha oly heves büszkeséggel dédelgetett.
– Jól vagy? Mély, mágneses hang jelent meg mellette.