11. fejezet

Egy ragadozó árulkodó morgása felerősödik, ahogy közeledik a sötétségből. Futásra buzdítom a lábamat, de visszautasítják. Megpróbálok kikényszeríteni egy sikolyt, de nem jön. Az egyetlen dolog, amit tehetek, az az, hogy nagy levegőt veszek, amikor elfog a pánik. A lábaim remegni kezdenek a félelmem súlya alatt.

„Ne mozdulj” – suttogja egy hang a hátam mögül. Azt akarom válaszolni, hogy akkor sem tudnék megmozdulni, ha akarnék, de a szavak cserbenhagynak. Suhogást hallok a hátam mögött, majd egy hatalmas kutya jelenik meg mellettem, agresszíven morogva vissza az árnyékban megbúvó ragadozóra. A kutya megmozdul, hogy védelmezően álljon elém, vastag fekete bundája ragyog a holdfényben. Előre fordul, vicsorogva csattog az állkapcsa. Aztán meglátom, ragyogó kék szemek bukkannak elő az árnyékból. Kijövök, hogy kihívjam a védelmezőmet. Ebben a pillanatban veszem észre, hogy ezek nem csak nagy kutyák, hanem őrült farkasok is! Miért vannak itt farkasok? A gondolataim visszatérnek azokhoz a könyvekhez, amelyeket olvastam. Az eredetiek a farkasszellemekhez voltak kötve. A Gray egyik ajándéka az alakváltás volt. Ezek nem csak farkasok, hanem szürkék. Emberek, és egyikük meg akar ölni. Van egy rejtett gyanúm, tudom, ki a gyilkos farkas. – Jack – csúszik ki a név a számon, ahogy gondolkodom. A hangomra a vicsorgás abbamarad. A farkas, akit Jackre gyanítok, kíváncsi szemekkel bámul rám, majd nyöszörögve eltűnik az árnyékban. Pásztázom a sötétséget, keresem a nyomát, de úgy tűnik, eltűnt.

„Hogy tud egy lány ennyi drámát okozni nekem ilyen rövid idő alatt” – csattan fel Mr. Collins hangja. Visszanézek oda, ahol a védelmező farkasom volt, és azon tűnődöm, vajon megharapja-e helyettem Mr. Collinst, de a farkas eltűnt. A helyén Collins úr áll. Ő volt a védelmezőm. Nagy. Most még arra sincs erőm, hogy egy okos választ adjak. A szökőkút felé botorkálok, leülök a szélére, és azon dolgozom, hogy levegőhöz jussak, és feldolgozzam a történteket.