89. fejezet
„Sikerült pizzát, pitét és egy válogatást kapnunk a gyümölcsökből. Csak ennyi maradt nekik” – jelenti be Ethan, visszarántva a jelenbe. Pislogok, lerázom magamról az álom maradványait, és lassan felülök, hogy tájékozódjak. Mr. Collins irodájában a kanapé kemény párnái megmozdulnak a súlyom alatt, miközben körülnézek. Jack a szemközti kanapén heverészik, szeme vidáman csillog. Mr. Collins az asztalánál ül, homlokráncolva néz a laptopja képernyőjére, ujjai a billentyűzeten kopognak, elveszve abban, amit csinál.
Ethan, Alexander és Max egy-egy étellel megrakott tálcát cipelnek. Az illat megcsapja az orromat, és a gyomrom korogni kezd, miközben leteszik a tálcákat az asztalra. Ösztönösen végigsimítok a combjaimon, megnyugtatva, hogy még mindig a leggingsemben vagyok. Tényleg elbóbiskoltam a kanapén? Az élénk álmom emlékei visszajönnek, és izgalommal tölt el.
Tekintetem Jackre villan, aki vigyorral figyel, és melegség fut át az arcomon. Ó, ne, pontosan tudja, milyen álmom volt. Zavarban gyorsan elfordítom a tekintetem. Újra Mr. Collinsra pillantok. Szokatlanul kócosnak tűnik, ami éles ellentétben áll tipikus kifinomult stílusával. Általában szépen formázott haja kócos, az ing gallérja kigombolva, a nyakkendője hiányzik. Visszaemlékszem az álmomra, hogyan vettem le a nyakkendőjét, és hogyan gyömöszöltem a zsebembe. A pulóverem zsebébe mártom a kezem, és az ismerős selymes tapintástól hevesebben ver a szívem. Küzdök a késztetéssel, hogy felkiáltsak: „Megvan!”, amikor rájövök, hogy az övé a nyakkendő. Nem álom volt, és most már bizonyítékom is van rá. Diadalmas vigyorral az arcomon fordulok vissza Jackhez. Tekintete követi a kezem mozdulatát, és finoman megrázza a fejét, némán figyelmeztetve, hogy tartsam a számat. Oké, most én is beleegyezem. Kihúzom a kezem a zsebemből, és otthagyom a nyakkendőt, miközben Ethan leül mellém a kanapéra.