165. Százhatvanötödik fejezet

A csempézett padló sápadt volt a világosbarna falakon. A világos színű, színezett üvegmennyezet magas volt, és a nap fénye behatolt rajta, hogy megvilágítsa a teret. Hasára tett kézzel Xandar oldalról csókot nyomott Lucianne halántékára, és rekedtes hangon suttogta: – Mire gondolsz, szerelmem?

A feje elfordította párja szeretettel teli lila szemeit, amikor így válaszolt: „Őszintén szólva nem tudtam, hogy egy régi kastély ilyen gyönyörűen néz ki.”

Xandar még egy puszit nyomott a halántékára, és azt mondta: – Bárhol lehet szép, amíg ott vagy, Lucy.