102. fejezet
Luca ajkai alig, alig súrolják meg az enyémet, mire zihálok és ellököm.
Luca ! – kiáltom, hátrálva néhány lépést, és tágra nyílt szemekkel meredek fel rá.
– Istenem, Ari! – kiáltja, kezét a hajába fúrva, és csalódottan elfordul tőlem, és összeszorítja az állkapcsát. "Mit gondolsz komolyan!? Minek vagyunk itt, ha nem..."