30. fejezet

– Talán meg kellene tanulnod, hogy ne becsülj le annyira, Grant – mondom szárazon, miközben úgy teszek, mintha az ételemre koncentrálnék. – Vagy legközelebb téged viszlek ki.

Luca kicsit felnevet az elbizakodottságomon, és rám vigyorog. Nem tehetek arról a kis mosolyról, ami az ajkaimra húzódik. A bátyám felnéz rám, egy kis vigyorral a száján, elégedett velem és büszke. Mert akkor is, ha nem igazán nyertem meg a meccset? Legalább megtanulom, hogyan kezeljem magam ezekkel a srácokkal.

Erre mosolyra fakadtam, majd könnyed beszélgetésbe bonyolódunk, kapkodva megesszük az ételünket, mert tudjuk, hogy még közel sincs vége a napnak.