257. fejezet
– Persze, Gyönyörű – mondja Luca, és kissé összevont szemöldökkel néz rám, mintha szégyellné, hogy úgy érzem, meg kell kérdeznem. Meglazítja a karját körülöttem. – Nem kell…
– Tudom – szólok közbe, és egészen komolyan nézek rá. – De Luca, nem mintha nem lettek volna saját kihívásaink az elmúlt két napban…
Rám mosolyog, mindennek a visszafogottságán, és nem tehetek róla, hogy az ajkaimhoz illő mosoly húzódik.