140. fejezet

Luca ! Még mindig döbbenten zihálok, ahogy becsapja maga mögött az ajtót, és bezárja. De nem szól egy szót sem, miközben felém fordul, még mindig dühösen, összeszorított állkapcsával. Kikerekedik a szemem, mert – haragszik rám? fog-e…

De csak egy lépésben bezárja a távolságot közöttünk, a keze felrepül, és egy gyors mozdulattal leveri a sapkát a fejemről. Újra zihálok, kezeim a hajamhoz szállnak –

– Kurvára tudtam – morogja Luca, szemei az arcomon járnak, a hajam az orrlyukai kiszélesednek, ahogy beszívja az igazi illatomat, amit a kalapom hetek óta rejteget…